BEST PRINT Hungary 2016

A 2016-os BEST PRINT Hungary értékelő és díjátadó ünnepségét az Óbudai Egyetemen rendezték meg.
Dr. Peller Katalin, a Nyomda- és Papíripari Szövetség ügyvezető igazgatója, Balogh Ádám, a zsűri elnöke és Dr. Horváth Csaba, az egyetem főigazgatója adta át a díjakat.
Iskolánk a Junior kategóriába küldött be pályaműveket.

Dr. Peller Katalin külön kiemelte a junior kategória jelentőségét, amely jól mutatja a nyomdaipari tervezés és az ehhez kapcsolódó oktató munka színvonalát.

Intézményünk számára a versenyen való részvétel már tradicionálisnak nevezhető, hiszen immár 7. éve hozunk el arany, ezüst, bronz fokozatokat illetve a zsűri különdíjait.

A népes mezőnyben Kiss Vivien és Hajdú Alexandra közös munkája „Asztali irodaszertartó, naptár” bronz fokozatot kapott. A tanulókat Kiss Zoltán és Dobó István tanárok készítették fel.
Gratulálunk a díjazottaknak és mindazoknak, akik nívós munkáik beküldésével emelték a verseny színvonalát.