20 ÉVES AZ IQ

A központi ünnepség eseményei

Iskolánk fennállásának 20. évfordulóját három helyszínen is, méltóképp megünnepelte. Diákjaink látványos és színvonalas műsorral készültek szeptember 22-én.

Az első helyszínül az iskola főépülete szolgált, ahol nyolc órakor, az IQ-himnusz után, Molnár György igazgató úr mondott köszöntőbeszédet. Ezt követően Gajdácsi Andrea igazgatóhelyettessel és Szabó Reginával, az IDB elnökével együtt leleplezték a Dobó István tanár úr által bronzból és fából készített, tűzzománcozott emléktáblát. Az alkotó, beszédében kiemelte, hogy tudatosan használta az ősi, természetes anyagokat. A fa tekinthető az egyik legelső anyagnak, amivel az emberiség dolgozott, a bronz pedig az első olyan fém, amit használt, a tűzzománc pedig a föld szerkezetéhez hasonlítható. Hangsúlyozta, hogy olyan maradandó alkotást szeretett volna létrehozni, mely szervesen összefügg a környezetünkkel és része az ember által átalakított természetnek. Az emléktáblát Menyhárt József, a Szeplőtelen fogantatás Nagyboldogasszony Ferences templom („Barátok templomának”) címzetes apátja szentelte meg. Ezután pedig megtörtént az emléktábla megkoszorúzása is.

Az esemény következő helyszíne az iskola új épületszárnya volt. Gajdácsi Andrea igazgatóhelyettes bevezető gondolatai után Molnár György igazgató az épület megszületésének körülményeiről és az infrastruktúra fejlettségéről is beszélt az ünneplőknek. Az épület hivatalos átadása előtt pedig Barkóczi Dóra, 10.G osztályos tanuló lelkesítő szavalata hangzott el. Az épület ünnepélyes szalagátvágását követően Menyhárt József, megáldotta és megszentelte az épületet. A további lélekmelengető verset pedig Barkóczi Vivien, 10.G osztályos tanulótól hallhatta a nagyérdemű.

A jubileumi gálaműsor az egri Agria TISZK épületében zajlott. Tíz órakor, a Himnusz és az iskolahimnusz közös eléneklése után Gajdácsi Andrea igazgatóhelyettes szavai nyitották meg az ünnepséget. Ezt követően az elmúlt 20 év kiemelt történéseiből összeszerkesztett, megható és nosztalgikus érzést kiváltó, zenés kisfilmet tekinthetett meg a közönség, melyet Farkas Anett tanárnő készített. A vetítést Molnár György igazgató megható ünnepi beszéde követett. Az igazgató úr felelevenítette az elmúlt húsz év fontosabb történéseit, kitért tanári pályájának indulására és köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették az iskola létrehozásában. Zárásként a jövőbeli tervekről is tájékoztatta a jelenlevőket. A továbbiakban Tímár Ágnes, a 438 éves Kolozsvári Báthory István Elméleti Lyceum igazgatója köszöntötte intézményünket. Beszédében kitért az iskolával való szoros, partneri kapcsolatra, köszönetet mondott az elmúlt évek szakmai segítségéért és további hosszú, sikeres együttműködést kívánt a két intézmény számára. A rendezvény kiemelkedő pillanatai közé tartozott az iskoláért kiemelkedő munkát végzettek kitüntetéseinek átadása. Először a 20 éves jubileumra létrehozott díjakat nyújtották át. A PRO ALMA MATER-díjak kiosztása, melyben azok részesülhettek, akik az iskoláért hosszabb időn keresztül eredményesen és sikeresen dolgoztak. Dobó István, az iskolát fenntartó alapítvány elnöke pedig a legmagasabb, PRO EXCELLENT-díjat adományozta Molnár György igazgatónak, iskolánk alapítójának, az elmúlt húsz évben végzett színvonalas és áldozatkész munkájáért.

A program második felében az iskola húsz évének kulturális és sokszínű keresztmetszetét mutatták be, melyben volt és jelenlegi tanulók is szerepeltek. Elsőként Takács Gergő magasztos tolmácsolásában Karinthy Frigyes: Előszó című költeményét, illetve Jacsó-Bajzáth Zsófia Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba című versének magával ragadó szavalatát hallhatták. A zenei kínálatot erősítette Gonda László, iskolánk ének-zene tanára és Báder Ernő hegedűművész közös melódiája.

Igazán megindító és katartikus pillanatokat élt át a publikum, amikor Zuznai Tamás, az iskola egykori növendéke lépett színpadra és egyházi zenét, majd egy örökzöld slágert énekelt, Gonda László, iskolánk ének-zene szakos tanárának zongorakíséretében. Az azóta sikeres kántorként dolgozó fiatalember angyali hangját sokan könnyes szemmel kísérték végig. A megható dallamok után Návoly Gertrúd, 11. GR osztályos tanuló bátorító szavalata hangzott el. A műsort az iskola rendvédelmi ágazata folytatta, akik Bede Kinga tanárnő felkészítésének köszönhetően a program egyik leglátványosabb önvédelmi bemutatóját tartották. A rendvédelmis lányok és fiúk a Survivor együttes Eye of the tiger című számára bevonulva technikai, fegyverhasználati tudásukról adtak tanúbizonyságot. A hangos földre érkezések és csattanások a közönség meghökkentő, szinte lélegzetvisszafojtó ámulatát eredményezték.

A színes kavalkádot tovább erősítette, igazi rap-koncert hangulatot hozva a színpadra Kormos Dániel, akit a diákok és tanárok egyaránt vastapssal buzdítottak saját szerzeményének előadására. A laza stílusú dallamok után Bakos Mirtill, 12. A osztályos tanuló Aranyosi Ervin: Üzenet a magyaroknak című versét ösztönzően inspiráló módon adta elő. Majd ismét egy különleges zenei csemege következett, ugyanis Ádám Péter, 12. B osztályos tanuló játszott baritonkürtön, akit szintén Gonda László tanár úr kísért zongorán. A magasztos, szaxofonszerű hangzásvilág után Kövecses Krisztina, 11. GR osztályos tanuló elragadó tolmácsolásában Arany János: Domokos napra című műve hangzott el. Az angyali üdvözlet is folytatódott Gonda László tanár úr zongorakíséretében: Farkas Erzsébet, 11. G és Bukta Ildikó, 10. SZG osztályos tanulók minden tehetségkutató versenyt megnyert énekest maguk mögé utasítottak, annyira tisztán és szívmelengetően dalolták el Kovács Kati: Úgy szeretném meghálálni című zenéjét, hogy a vendégek is szájtátva csodálták őket.

Az irodalmi műalkotások sorát Szabó Regina, 11. G osztályos tanuló zárta, aki ősi norvég verset közvetített lelkesítően. A hangulat akkor lépett a tetőfokára, amikor a Bede Kinga tanárnő által felkészített 11.GR osztályos diákok néptáncbemutatója következett. A hagyományos népviselet, az ismert dallamok és örömnóták igazi folklór-érzést eredményeztek: a tradicionális, kreatív és közösségkovácsoló mozgásforma nem hiába kapott kitörő örömujjongást és lelkesítő tapsolást a publikumtól. Sokaknak nem csak a kezük, de a lábuk is megmozdult a magyar muzsika hallatán.  A felemelő és elkápráztató dallamok összhatása tovább emelte az ünnepség színvonalát, melynek összeállításában Gajdácsi Andrea tanárnő és Hernádi Ferenc tanár úr működött közre. Iskolánk meghívott vendégei és tanárai a műsor után állófogadáson vettek részt, ahol egy IQ-torta felvágására is sor került.

A jubileumi rendezvény az elmúlt húsz évet visszaidéző emlékei és nosztalgikus érzései mellett a diákok és a tanárok számára is erősítette közösségi összetartozás érzését.

Az ünnepségen kitüntetett személyek:

20 éves Emlékplakettet kapott: Gajdácsi Andrea, Matúzné Nagy Ildikó, Krekk Mária, Dr. Honfi László, Dr. Boncz László, Tímár Ágnes, Vizi Imre, Szabó Alpár, Bérczessy András, Rózsa Sándor, Takács Zoltán, Varga Zoltán, Gyuricska Éva, Dobó István, Rőth Katalin, Balogh Balázs, Paulovics Zsolt, Munkácsi Sándor, Dr Löffler Erzsébet.

Pro Alma Mater-díjat kapott: Fülöp Gábor, Molnár Györgyné, Hernádi Ferenc, Nemes Zsigmondné, Mikó Tünde. Posztumusz díjat Dr. Löffler Andrásnak adományoztak.

Pro Excellent-díjat kapott: Molnár György igazgató, az iskola alapítója.

Az eseményről az Eger TV is beszámolt, ami Eger Város honlapján is megjelent >>