„Mi egy vérből valók vagyunk…”

Arany városából – Dobó városába – Nagyszalontai diákok vendégségben az IQ-Pont Középiskolában

Iskolánk a Rákóczi – Szövetség középiskolai szervezetének a tagja, és gyakran vesz részt különféle programokban (táborok, kirándulások).
Június 13-án kedden a nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum 30 magyar diákját láttuk vendégül a Rákóczi – Szövetség Határtalanul programja keretein belül.

Iskolánk életéről Molnár György igazgató úr adott tájékoztatást, majd bemutattuk a Mathias 16.5 3 filmjét. Az első összeállításban az IQ-Pont Középiskola sajátosságaival ismerkedhettek meg. A második film Egerről adott áttekintést. A legnagyobb hatást legújabb filmünk érte el, a trianoni békediktátum targikus következményeit foglaltuk össze a 17 perces videóban.

Hasonló találkozásokra mindig nyitottak vagyunk!

» Read more

„Egerről közhelyek nélkül…”

Ezzel a címmel hirdetett az Egri Lokálpatrióta Egylet városismereti versenyt. A megmérettetésen 9-12. évfolyamos tanulókból álló háromfős csapatok adhattak számot arról, hogy mennyire ismerik szülő– és iskolavárosukat.

A hagyományteremtő vetélkedő két fordulóból állt, és a döntőbe hat iskola csapata jutott be. A Dobó, a Neumann, a Szilágyi, A Pásztorvölgyi és az Andrássy mellett az IQ-Pont Középiskola csapata is szerepelt a legjobbak között. Előzetesen egy 3 perces filmet állítottunk össze, amely zenében és képi világban is megmutatja a városhoz való kötődésünket. A kiírásban elvárták, hogy „közhelyek nélkül”, vagyis személyes élményekkel mutassuk be az ország legszebb városát.  A filmünket szíves figyelmükbe ajánljuk! Az iskolánk két csapattal indult, a döntőbe pedig azok a kilencedikesek jutottak be, akik számára Eger iskolájuk városa, és a tanulók dicséretesen adtak számot a tudásukról. » Read more

Nyikos Viktória ismét világkupa győztes

IQ-s tanuló sportsikere Karlovy Varyban

 

Iskolánk 10.G osztályos tanulója Nyikos Viktória 2022.szeptember 30-a és október 02-a között SKDUN Sotokan Karate Világ Kupán indult a csehországi Karlovy Varyban.

Viki ismét szenzációs teljesítményt nyújtott, hiszen korosztályában:

 

Kata            kategóriában         1. helyezést ért el
Kumite        kategóriában         2. helyezést ért el
Kata duó     kategóriában         1. helyezést ért el

Gratulálunk Vikinek ehhez a fantasztikus teljesítményhez, és köszönjük Juhász Ferenc edzőnek a lelkiismeretes felkészítést!🙂 » Read more

Mátéffy Csongor sikere birkózásban

Mátéffy Csongor, iskolánk 9. osztályos tanulója a Diákolimpia országos döntőjében birkózás sportágban kiemelkedő eredményt ért el:

Szabadfogású birkózás
(serdülő-B korcsoport),
2022/2023-as tanév országos döntő,
5. helyezés

Gratulálunk Csongornak a kiváló teljesítményhez, és köszönjük Tóth István edzőnek a lelkiismeretes felkészítést!🙂

Lőkiképzésen jártak az IQ-s tanulók

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság lehetőséget biztosított iskolánk hat tanulójának, hogy lőkiképzésen vegyenek részt. Az eseményre 2022. szeptember 15-én került sor. Veres Viktória Eszter, Szilágyi Szilvia, Seres Róbert, Koncsik Virág, Nyikos Viktória és Bölönyi Mária 10.G osztályos tanulók vettek részt a programon. Ők az előző tanévben nyújtott kiemelkedő teljesítményükért kapták ezt a lehetőséget. Tanulóink fegyelmezetten sajátították el a lőfegyver kezelésének és használatának alapvető szabályait, majd valamennyien sikeresen hajtották végre a lövészet feladatát. Köszönjük a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vezetésének ezt a lehetőséget!

Külön köszönetet mondunk Batki György rendőr alezredes úrnak, aki nagy türelemmel, ugyanakkor szeretetteljes szigorral tanította diákjainkat! » Read more

25 éves az IQ-Pont Középiskola (Gálaműsor) – Dr. Pajtók Gábor 2022. 09. 02.

🇭🇺 Gratulálok az IQ-Pont Középiskola alapításának 2️⃣5️⃣. évfordulójához! Köszönet az elmúlt negyedszázadban végzett értékes oktatási és nevelési tevékenységükért! 👨‍🏫👩‍🏫

Ők a mindennapokban bizonyítják, milyen sikerekhez vezet a szülő-tanuló-iskola gyakorlatban megvalósuló együttműködése!
Kívánom, hogy sok évfordulót ünnepeljenek még, színesítve Eger oktatási
palettáját! 🤝
A FACEBOOK BEJEGYZÉS IDE KATTINTVA MEGTALÁLHATÓ »

OKTV eredmények 2022

Elkezdődött a felkészítés a 2022/2023-as tanév OKTV versenyire. A megmérettetésen a tavalyihoz hasonló, kiemelkedő eredményeket szeretnénk elérni. Ezt mutatja be az alábbi ábra:

Nyikos Viki tanulónk karatesikere a világkupán

A szerbiai Nagybecskerek városa adott otthont a 13. utánpótlás világkupának a SHOTOKAN KARATE sportágban.
Az erős mezőnyben nagyszerűen szerepeltek a magyar, ezen belül az egri versenyzők. A pontverseny 4. helyén végzett a magyar csapat a 26 ország között. Nyikos Viktória, iskolánk 9.G osztályos tanulója 2 második és egy 3. helyezéssel gyarapította érmeinek a számát. A 14-15 évesek között az IPPON SHOBU küzdelem kategóriában lett ezüstérmes. Ugyancsak második helyen végzett a magyar csapat formagyakorlata. Viki csapattársa Láng László és Gál Tamás volt. Bronzérmet a JIU IPPON küzdelem kategóriában érte el korosztályában.

 

Eredményeihez szívből gartulálunk, és további sok sikert kívánunk a pályafutásához! 🙂

IQ-PONT TANULÓ ÉS TANÁR SIKER

Országos döntő belügyi rendészeti ismeretek tantárgyból

2021. március 02-án került sor az OKTV Belügyi rendészeti ismeretek tantárgy országos döntőjére Budapesten az Eötvös József kollégiumban, szigorú járványügyi szabályok betartása mellett.

Az országban több mint 100 középiskolában tanulnak a diákok belügyi rendészeti ismereteket, közülük 5 középiskola tanulói kerültek a döntőbe.

Büszkék vagyunk arra, hogy iskolánkból három tanulónak is sikerült az országos döntőbe, a legjobb 20 tanuló közé jutnia.

A döntőben szóbeli feleletben kellett megmutatni tanulóinknak a felkészültségüket, akik itt is a tudásuk legjavát nyújtották.

A legjobban Tóth Linda Magdolna szerepelt, aki összesítésben a 9. helyezést érte el, és ez 100 plusz pontot jelent neki a továbbtanulásnál.

Hamar Viktória a 13. helyen, míg Molnár Dominika a 15. helyen végzett, nekik ez plusz 50 pontot jelent a továbbtanulásnál.

Felkészítő tanáruk Dr. Dósa Flórián volt.

A verseny izgalmai után megkérdeztük a résztvevőket, milyen érzéseik vannak a rendezvénnyel kapcsolatosan.

Tóth Linda Magdolna: A verseny napjaiban eléggé izgultam. Igazából nagyon túl akartam már rajta lenni. Kicsit meglepődtem a témán amiről beszélni kellett ,de mégis sikerült a maximumot nyújtanom.

Nagyon élveztem az egész napot, igazi élmény volt minden pillanata. Büszke vagyok arra, hogy az iskolámat képviselhettem.

Hamar Viktória: Számomra nagyon tanulságos és nagyon nehéz volt a verseny, de igyekeztem a legjobb tudásom szerint teljesíteni. Összességében jól éreztem magam.

Molnár Dominika: Megfelelő körülményeket biztosítottak a járványhelyzet mellett is. Biztosítottak a verseny helyszínén ételt és italt is a versenyzők számára, segítőkészek voltak. A verseny alatt hagytak kibontakozni, hogy tudásom megfelelően kifejthessem. Örülök, hogy egy ilyen magas színvonalú verseny részese lehettem, jó emlékekkel tértem haza.

Iskolánk mindhárom tanulóra és tanárukra nagyon büszke, teljesítményük példamutató és példaértékű.

A 2019/2020-as tanév eredményei

A 2019/2020-as tanévben is büszkék lehetünk eredményeinkre:

A 12.G osztályból sikeres érettségi vizsgát tett 20 tanuló, akik közül eredményes emelt szintű érettségit szerzett 4 fő (20%).

Az érettségi után 6 fő (30%) döntött a továbbtanulás mellett, és felvételt nyert a következő intézmények egyikébe:

  • Eszterházy Károly Egyetem, Sport- és rekreációszervezés alapszak
  • Szegedi Tudományegyetem, Jogi asszisztens
  • Rendészeti Szakgimnázium, Miskolc
  • Eszterházy Károly Egyetem, Informatikai szak
  • Kossuth Zsuzsanna Középiskola, Közszolgálati technikus

Osztályfőnök: Kovács Pálné

Felkészítő szaktanárok tanárok voltak: Dr. Dósa Flórián, Dobó István, Balogh Balázs

A 12.SZG osztályból sikeres érettségi vizsgát tett 12 tanuló, akik közül eredményes emelt szintű érettségit szerzett 2 fő (17%).

Az érettségi után 6 fő (50%) döntött a továbbtanulás mellett, és felvételt nyert a következő intézmények egyikébe:

  • Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendvédelmi kar
  • Miskolci Rendészeti Szakgimnázium (2 fő)
  • Kecskeméti Katonai tiszthelyettes képző
  • 10 hónapos rendőri képzés (2 fő)

Osztályfőnök: Dr. Dósa Flórián

Felkészítő szaktanár: Dr. Dósa Flórián

Természetesen tanulóink fejlődéséhez jelentősen hozzájárult valamennyi, nem szakmai tantárgyat tanító tanár munkája is!