Az ADVENTI IDŐSZAK programjai

Iskolánkban hagyomány a négy adventi gyertya ünnepélyes gyújtása. Hétfő reggelente nyolc órakor a Mathias 16.5-ön, az iskolarádióban egy-egy évfolyam adott műsort minden ünnepélyes gyertyagyújtás előtt.

2017. december 4-én, a 9. évfolyam szerepelt, majd a második gyertya gyújtását a 10. évfolyam műsora kísérte. A harmadik héten következett a 11. évfolyam, végül pedig a 12. a volt a műsort adó és a gyertyát gyújtó osztály.

A karácsonyi dallamok, az elhangzó versek, mind-mind jól előkészítették a várakozás izgalmát. A négy hét tudatos és helyes átélése elvezetett oda, hogy megszülessen magasabb énünk, tisztább lélekkel várhattuk a karácsonyt.

Csapatunk megvédte országos elsőségét

Az IQ-Pont Középiskola óriási sikere

December 8-án ismét a Debreceni Egyetem volt a házigazdája az Ihrig Károlyról elnevezett tanulmányi verseny (IKTV) országos döntőjének. Diákjaink tavaly megnyerték ezt a versenyt és elhatározták, idén is szerencsét próbálnak.

Ebben a tanévben a jövő századba kellett átlépniük „Vissza a jövőbe” – a XXII. század ideális munkahelye” címmel. A fő témakör a humánerőforrás-menedzsment volt.

A munka doktorai nevű csapatunk már a beadandó pályamunkával is az első helyen állt. A döntőben a versenyzők kiválóan ráéreztek az esemény hangulatára és nagyon bátor játékkal, hatalmas küzdelemben ismét megszerezték az első helyet. Díjuk ismét egy 10 napos nyugat-európai utazás.

A csapat tagjai: Bagi Bendegúz, Fodor Dávid, Tuza Balázs

Felkészítő tanár az idei tanévben is Balogh Balázs volt.

Kiemelkedő eredményükhöz szívből gratulálunk! 🙂

Sajtóvisszhang:

Az IKTV honlapjának fotói >>

Az Info Eger.hu cikke >>

A Debreceni Egyetem híre >>

Szülői fogadó óra

Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Szülőket, hogy iskolánkban jövőhét hétfőn (2017.11.27.), délután 14:00-16:00 óra között fogadó órát tartunk, minden szaktanár részvételével. Szeretettel várjuk Önöket, hogy tájékoztatást kapjanak, gyermekük aktuális tanulmányi helyzetéről.

1 64 65 66 67 68 139