Sportnap az IQ-ban

Tájékoztatjuk iskolánk tanulóit és szüleiket, hogy 2018. április 21-én, szombaton Sportnapot tartunk. A tanulóknak reggel 8:00 órakor lesz gyülekező az egri vasútállomáson, ahonnan a 8:31-kor induló vonattal utaznak Maklárra, a program helyszínére. A Sportnap 9:30-tól 12:30-ig tart. A legjobb eredményt elérő osztály vándorserleget kap. Visszautazás: a Maklárról 13:16-kor induló vonattal. A Sportnapon való részvétel a tanítási napnak megfelelően kötelező.

A magyar költészet napja

A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik. Ebből az alkalomból minden évben iskolánkban is megemlékezünk irodalmi műsorokkal, programokkal, melyben a klasszikus és kortárs költők versei egyaránt szerepelnek.

Idén az iskolarádiónk, a Mathias 16.5 műsorát hallgathatták a diákok az osztálytermekben, a 4. órában. A több mint 800 éves magyar költészet színes válogatása valósult meg e gazdag tárlatból a programfolyamban. Vidám és nagyon komoly, magán- és közéleti témájú versek válogatták egymást, melyet a legkiválóbb magyar színészek hangbejátszásait tartalmazták.

» Read more

Diáknap az IQ-ban

Iskolánk harmadik évfolyamos diákjai minden év tavaszán lázasan készülnek a Diáknapra. Idén sem volt ez másképp, amikor a 11.G és a 11.GR osztály versenyzett egymással.

Április 6-án az iskola folyosói, termei, sőt még az udvara is átalakult: a 11. évfolyam egy napra nem csak saját büfét alakított ki, (melyet házi készítésű édes és sós aprósüteményekkel és különböző szénsavas italokkal pakolt tele), hanem relax szobát, karaoke bajnoksághoz, vagy épp a televízióból ismert „Egy perc és nyersz” versenyhez rendezkedtek be.

Mindkét osztály programjai látványosak és népszerűek voltak a diákság körében.

» Read more

1 36 37 38 39 40 104