Nyílt nap – 2019. 11. 13.

Iskolánk 2019. november 13-án 12:00 órától nyílt napot tart az általános iskolák végzős diákjai számára.

A délután során megismerkedhetnek képzéseinkkel egy előadás és egy intézményi séta keretén belül. Ez utóbbi végigvezeti a résztvevőket az iskola épületein és bemutatja a képzéseinket a gyakorlatban is.

Képzéseinkről bővebb információt talál a Pályaválasztás 2020-as menüpont alatt, de a nyílt nap során bátran kérdezhetnek a jelenlévő pedagógusoktól és diákoktól is.

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

Bemutatkoztunk a pályaválasztási kiállításon

Többszáz nyolcadikos tanuló érkezett Heves megye minden részévből az egri Körcsarnokba október 15-én. Itt bonyolították le a megye középiskoláinak és nagyobb üzemeinek pályaválasztási bemutatkozását. Több mint száz intézmény csalogatta az érdeklődő nyolcadikosokat saját kínálatával a következő tanévre. Az IQ-Pont Középiskola is bemutatta sokszínű kínálatát. Tanulóink nagysikerű önvédelmi bemutatót tartottak; többször is „elfogták” a körözött személyt, sokan töltötték ki az iskoláról szóló totót. Akinek kevés volt a most megszerzett tudást, november 13-án (szerdán) délben eljöhet iskolánk nyílt napjára, és akkor további válaszokat kaphat kérdéseire.

Szóval vár benneteket az IQ-Pont Középiskola (a Mátyás király út 165-ben) a 2020/21-es tanévben is! 🙂

Sportnap az IQ Pont Középiskolában

Gyönyörű őszi napsütés fogadta szeptember 27-én pénteken tanulóinkat, amikor megrendeztük iskolánk sportnapját.

A bátrak a túrát választották: sokan hódították meg Eger hegyét, a több mint 500 méteres Egedet.

Az út körülbelül öt kilométer hosszú volt a szőlőtáblák között – enyhébb-meredekebb szakaszok váltogatták egymást. Bár el lehetett fáradni, a látvány a tetőn olyan csodálatos volt a völgyben elterülő városra, hogy mindenki elfelejtette a hegymászás nehézségeit.

Érdemes volt megtenni ezt a túrát, felejthetetlen élménnyel gazdagodtak a résztvevők.

Aki pedig a kényelmesebb megoldást választotta, az iskolában vehetett részt játékos sportvetélkedőn, melyet a 11.G osztály nyert. Az egyéni versenyben a lányok között Nagy Fruzsina 10.G osztályos tanuló, a fiúk között pedig Ruha Dominik 11.G osztályos tanuló ért el első helyezést.

Valóban hasznos volt ez a nap: mindenki, kipróbálhatta erejét, ötletességét, fittségét.

1 18 19 20 21 22 77