Kategória: Hírek
Az aradi vértanúkra emlékeztünk
Iskolánkban október 6-án, a negyedik óra utolsó húsz percében került sor az aradi vértanúk hősi önfeláldozásának megemlékezésére, a Mathias 16.5 rádióműsorán.
A történelmi bevezető áttekintés után a tizenhárom aradi vértanú neveinek felsorolása és kivégzésének módját Tóth Linda mondta el. Ezután Juhász Gyula: Vértanúink című verse hangzott el Kaló Róbert tolmácsolásában. Ezt követően megismerhettük az aradi vértanúk megrendítő, utolsó mondatait is. Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus című művének zenés feldolgozása Nagy Feró zenei előadásában, felvételről zendült fel. Ezt Tamás István: Október 6. című verse követte. Majd Aranyosi Ervin: Az aradi vértanúk emlékére című megható költeményét hallhattuk Radovits Péter előadásában.
A Romantikus Erőszak együttes Az aradi tizenhárom című, modern, rock-zenei betéte is közelebb hozta diákjainkat az október 6-ai eseményekhez. Hosszú évtizedeken keresztül a magyarság számára kultusz-vers volt Palágyi Lajos: Az aradi vértanúk című költeménye, melyet Kiss Renátó szavalt el a közönségnek. A műsort a Republic: Ezt a földet választottam című, klasszikussá vált szerzeménye zárta.
A színvonalas programot Hernádi Ferenc tanár úr, az osztályfőnöki munkaközösség vezetője állította össze, melyben a 9.G osztályos tanulóink kiemelkedően szerepeltek. Az iskolánkban méltó emléket állítottak bátor, nemzeti hőseinknek, akik életüket áldozták a hazáért, a jövő nemzedékéért és a békéért.
20 ÉVES AZ IQ
A központi ünnepség eseményei
Iskolánk fennállásának 20. évfordulóját három helyszínen is, méltóképp megünnepelte. Diákjaink látványos és színvonalas műsorral készültek szeptember 22-én.
Az első helyszínül az iskola főépülete szolgált, ahol nyolc órakor, az IQ-himnusz után, Molnár György igazgató úr mondott köszöntőbeszédet. Ezt követően Gajdácsi Andrea igazgatóhelyettessel és Szabó Reginával, az IDB elnökével együtt leleplezték a Dobó István tanár úr által bronzból és fából készített, tűzzománcozott emléktáblát. Az alkotó, beszédében kiemelte, hogy tudatosan használta az ősi, természetes anyagokat. A fa tekinthető az egyik legelső anyagnak, amivel az emberiség dolgozott, a bronz pedig az első olyan fém, amit használt, a tűzzománc pedig a föld szerkezetéhez hasonlítható. Hangsúlyozta, hogy olyan maradandó alkotást szeretett volna létrehozni, mely szervesen összefügg a környezetünkkel és része az ember által átalakított természetnek. Az emléktáblát Menyhárt József, a Szeplőtelen fogantatás Nagyboldogasszony Ferences templom („Barátok templomának”) címzetes apátja szentelte meg. Ezután pedig megtörtént az emléktábla megkoszorúzása is.
Űrhajós az iskolánkban
Farkas Bertalan, az egyetlen magyar űrhajós látogatást tett iskolánkban, 2017. szeptember 18-án. A díszteremben diákjainknak tartott előadást élményeiről.
Az eseményre a legjobban sikerült rajziakkal is készültek a művészeti ágazat tanulói, akiknek munkáiból egy kiállítást is összeállított Pócsik Zsuzsanna és Sebők Réka tanárnők. A rajzverseny különdíjasát maga Farkas Bertalan választotta ki. Szkiba Barna, 11.G osztályos tanulót érhette ez a megtiszteltetés, akinek az alkotása szintén megtekinthető a díszteremben.
A híres asztronauta űrélményeiről, tapasztalatairól is beszámolt a résztvevőknek. A kilövés pillanatáról, előkészületeiről és a nemzetközi barátságokról is esett szó. A diákok egy kisfilmet is láthattak az űrhajó indulásáról és a hazaérkezésről és Farkas Bertalan fogadtatásáról. Az érdeklődők megtudhatták azt is, hogy milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy valakiből űrhajós váljon. Hangsúlyozta például az idegennyelv szerepét, különösen az angolt és az oroszt.
A rendkívüli tanóra igazán hasznos és érdekes tudnivalókkal gazdagította a diákok látókörét.
Az eseményről az egri sajtó is beszámolt, mely az alábbi linken keresztül elérhető:
http://www.eger.hu/hu/hirek/tudomany/c/farkas-bertalan-tartott-eloadast-az-iq-pontban-18317
You must be logged in to post a comment.