Tanévnyitó ünnepség

Ismét ünneplőbe öltözött sok IQ-s diák a 22. tanévnyitó ünnepségre. Szavalások, énekek és fogadalomtételek színesítették a rendezvényt.

Az iskolai himnuszt Farkas Erzsébet, 12.G osztályos tanuló énekelte. Ezt követően Hernádi Ferenc tanár úr, az iskola kulturális programfelelőse köszöntötte az ünnepségen megjelenteket. Tiszteletét tette többek között Matúzné Nagy Ildikó, iskolánk egykori igazgatója, továbbá az iskolát fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke, Dobó István tanár úr is.

A tanévnyitót ezután irodalmi műsor színesítette. Soha ne légy szomorú! című, Ernest Hemingway verset Gergely Melitta, 12.GR osztályos tanuló szavalta el a publikum előtt. Návoly Gertrúd, 12.GR osztályos tanuló pedig Böjte Csaba ferences szerzetes megható történetét tolmácsolta. Az élet éléséről, értelméről olvasott fel hasznos és értékes gondolatokat Szabó Regina, 12.G osztályos diák.

» Read more

Gólyabuli tanévkezdés előtt…

Zsákban futás, számháború, tájékoztatók és házi gulyásleves is várta a gólyákat az idei Gólyanapon.

Az elsősök már fél 9-kor gyülekeztek az iskola aulájában. A nulladik osztályfőnöki órájukon nemcsak információkat szereztek, hanem meg is ismerhették egymást, valamint gyakorolhatták a tanulói esküszöveget. Ezt követően Erdélyi Róbert alezredes és Dr. Dósa Flórián a tanévkezdés problémái a közlekedésben címmel tartottak előadást. Ezt követően a 11. SZG osztály „fiai” látványos belügyi és önvédelmi bemutatót is adtak az iskola udvarán a gólyáknak.

» Read more

A 2018/2019-es tanévkezdéssel kapcsolatos információk

  • ÉVNYITÓ:
    Értesítjük tanulóinkat és szüleiket, hogy az évnyitó időpontja: 2018.09.03. (hétfő) 8.00 óra.
    Kérjük, hogy a tanévnyitóra minden tanuló ünnepi öltözetben jelenjen meg!
    A tanévnyitó ünnepség után minden osztálynak osztályfőnöki órák lesznek megtartva.
  • JAVÍTÓVIZSGA:
    A javítóvizsga időpontja:
    2018.08.28. (kedd) 9.00 óra
  • JAVÍTÓVIZSGA KONZULTÁCIÓK:
    • 2018.08.01. 8:00-12:00
    • 2018.08.08. 8:00-12:00
    • 2018.08.15. 8:00-12:00

 

Nyári ügyelet és események 2018

Kedves Tanulók és Szülők!

A 2017/2018-as tanév véget ért. Kívánunk …

  • … jó pihenést a szünetet megkezdőknek,
  • … sok sikert az érettségizőknek,
  • … kitartást a nyári gyakorlaton levőknek!

nyari_szunet-690x270

Tájékoztatjuk az érintetteket, hogy Iskolánkban 2018 nyarán a következő nyitvatartási rend és események várhatók:

zarva-vagyunk

  • 2018.07.13. (péntek) nyári gyakorlatok befejezése.

nyari_ugyelet-299x175

 

  • ÜGYELET:
    2018.07.13-ig  minden munkanapon van ügyintézés 8.00-14.00 óra között.

A 2018.07.13. utáni eseményekről és a pótvizsgáról későbbi időpontban adunk tájékoztatást. 

1 25 26 27 28 29 77